Teljesen pontosan megérezte a halálát. Aznap lement, a téren elköszönt mindenkitől, mondta, hogy ővele többet már nem találkoznak. Este rosszul lett, majd kiabálni kezdett:- Ugye most örültök? Megdöglik a vén dög! - ma már tudom, hogy akkor, az átlépés előtti időben jött rá, milyen is volt sokszor...Anyu a mentővel bekísérte a kórházba, útközben is ilyeneket kiabált. Én egyedül maradtam otthon, néztem a távolodó rohamkocsi kék lámpáját, majd visszafordultam az ablaktól, és az ajtónyílásban egy szürkés masszát láttam, ami a Mama alakját vette fel. Még ruha is volt rajta, az egyik kezét jellegzetes mozdulatával csípőre tette, és csak állt. Nem emlékszem, hogyan kerültem ágyba, csak azt tudom, hogy éjjel fél tizenkettő volt. Másnap Anyu mondta, hogy ebben az időpontban halt meg.

Mámoros örömmel vettem tudomásul a dolgok ilyetén alakulását, és azt hittem, szabad vagyok. Akkor még nem tudtam, hogy anyu egy ingerült pillanatában a karomba fogja szúrni a kést, meg a csatos papucsát az államon veri szét, meg hogy tizenhat éves koromig még néhány verekedés lesz köztünk, ahol már én is ütni fogok.