Lépj ki a romok közül!

Romtalanítás

Sándor Máriának, aki elfáradt

Hihetetlenül erőteljes üzenet ez. Nagyon sajnálom. Oktatásügy és annak munkásai ugyanabban a szégyenteljes helyzetben vannak. Te elöl mentél, és azt mondtad: Utánam! Az úgynevezett vezetők pedig azt: Előre! A valódi vezető, ha hátranéz, látja, vannak követői, akik önként mennek utána. A másfajták mögött a hajcsárok mozgatnak tömeget...egy ideig, amíg kiderül végre: a király meztelen. 

Nálunk már kiderült. Eljátszom a gondolattal: ha a mélységesen megalázó és életképtelen életpályamodell napvilágra kerülésekor, a mindenütt felcsapó elégedetlenség tetteket is szül, lehet, hogy nem jutottunk volna idáig. Ha   egységesen a passzív rezisztencia mellett dönt minden érintett pedagógus például portfolió ügyben ...de nem volt vezető, és a végtelenségig megosztottak vagyunk. És nem élünk demokráciában, mert a demokrácia azt jelenti: nem félünk. De félünk, és bemeséljük magunknak, hogy ez a szög nem is szúr annyira. És így válunk szemmé a zsarnokság láncában

Tragédia, ami itt történik. Köszönjük, amit értünk tettél. Köszönjük a példádat.

sandor-maria5-d000209845deae753a02d.JPG

Éppen most a kapcsolatokról? Brüsszel után?

Igen. Éppen most. Úgy néz ki, pont a mi életünkben, ebben a történelmi időben a legaktuálisabb téma az emberi kapcsolatok szerepe, és az is meglehet, hogy emberiségünket ennek megerősítése  húzza ki  a gödörből, az emberségdeficitből.

Össze vagyunk zavarodva. Félünk, gyászolunk. Az egyén kizökkent a másokkal való – nagy nehezen megteremtett – összhangjából. Dühösek vagyunk. Bosszúszomjas gondolatok kavarognak bennünk. Egy egyszerű zs kategóriás, tizenkettő egy tucat akciósorozat bombás- terroristás epizódját sem úgy nézzük már, Brüsszel után, mint eddig: félig álomban a fotelben. Közel jött a borzalom. Tanácstalanság uralkodik el rajtunk: Kit lássak a másik emberben? A potenciális gyilkost vagy a szükséget szenvedőt?  Támadás, ellentámadás. Elkerülhetetlen a zűrzavar, miközben senki sem talál tartós jó megoldást.

A kialakult helyzet hozhat számunkra valami jót? A terrorveszély nem jelent jót, de nem vagyunk tehetetlenek, és számos eszköz áll rendelkezésünkre a kiszolgáltatottság érzetünk csökkentésére. Ráadásul a dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.

Talán különösnek hangzik, de úgy kerülhetünk gyorsan egy sokkal jobb érzelmi állapotba, ha megbékélünk jelenlegi helyzetünkkel, ha felhagyunk a panaszkodással, a szellemi katasztrófaturizmussal, mely mindig visszavisz a szörnyűségekhez. Ahogy az előző posztomban volt róla szó, írjunk listákat a legjobb dolgokról, amelyeket a mostani élethelyzetünkben találunk. Ezzel csökkentjük ellenállásunkat a Vannal, a Mosttal szemben. Egyre inkább kezünkbe vesszük érzelmeink irányítását, s ezzel életünket is.

 A vészhelyzet megerősítheti a belső egységet. Bármilyen szörnyű is ami körülvesz, kapaszkodót keresünk. Kapcsolódunk. Kapcsolódunk a másik emberhez, horizontálisan, de felfelé is, a magunk spiritualitásának megfelelően. Megtapasztalhatjuk a társas támasznyújtás erejét szűkebb és tágabb értelemben (országok között) egyaránt.

Az biztos, hogy nem változtathatunk meg másokat, akaratuk ellenére meg főleg nem. Azokkal szemben, akik az itt és mostban velünk vannak, éreztethetjük nagyrabecsülésünket. Adhatunk szeretetet, figyelmet, időt, apró szívességeket…Ha ők felderülnek, a világ már sosem lesz olyan sötét.

„Az önzetlenség és a kedvesség ősidők óta az ember „jó” oldalának legfőbb jele. Azt tanultuk, hogy a jóság önmaga jutalma. Pedig az utóbbi évtizedek kutatásai egyértelműen bizonyították: az önzetlenség és a kedvesség még akkor is a jótevő érdekét szolgálják, amikor látszólag ő szenved kárt vagy neki lesz kellemetlensége a dologból. Ennek oka egyszerű: a nagylelkűség és az, hogy másokkal hajlandóak vagyunk valamin osztozni boldoggá tesz. Ezen felül jobban összeköt a közösséggel, pozitívabban látjuk tőle embertársainkat, megszabadít a bűntudattól és a szorongástól, amit mások sorsa miatt érzünk, és segít értékelni mindazt, amink van, ami a hálagyakorlatokban segít. Mi több, az énképünkre is pozitív hatással van, hiszen saját magunkat együttérző és önzetlen személyként láthatjuk, ami jelentősen dagasztja az önbizalmunkat és az önértékelésünket. Mindeközben javítod a szociális készségeidet, és több ember fog kedvelni, ezek az emberek pedig a szükség órájában viszonozhatják a kedvességet.

Mindez elsőre nem tűnik újdonságnak, hiszen régóta mondják ezt filozófusok, vallási vezetők, vagy éppen a népi bölcselet, ám az oksági viszonyt a kedvesség és a boldogság között tudományosan csak nemrégiben sikerült bizonyítani.

A kísérletet M. Kennon és Sonja Lubomirsky végezték el a következők szerint:  Két csoportra bontották a résztvevőket. Mindkét csoportnak heti öt alkalommal kellett önzetlennek, kedvesnek, és segítőkésznek lenni valakivel. Ám míg az első csoport beoszthatta, hogy ezt az öt alkalmat mikor csinálja egy héten, a másik csoportnak egy napon kellett mind az ötöt véghez vinnie.

Mire gondoljunk? Tulajdonképpen a lehetőségek elég széles skálán mozognak: lehet vért adni, segíteni valakinek megcsinálni a munkáját, segíteni valakinek a számítógépe rendberakásában, megköszönni a tanárunknak a kemény munkáját, adakozni, köszönőlevelet írni, reggelit készíteni egy szerettünknek, ismeretlenül parkolójegyet venni valakinek, meglátogatni egy idős rokont, stb.. Ezek után a résztvevőknek minden vasárnap kedvesség jelentést kellett írnia, amiben leírták, hogy mikor, kivel és milyen tekintetben voltak önzetlenek és kedvesek, illetve mikor, kinek és miben segítettek.

És az eredmény? Az a csoport, akinek egyetlen napon kellett ötször másokkal önzetlennek lennie, jelentősen boldogabbnak érezték magukat. A másik csoportnál viszont az egy hétre szétosztott öt kedves gesztus nem emelte a boldogságszintet.”( in.:Jaczenkó László Kisangyal képzés – fejleszd társas kapcsolataidat! (Boldogság gyakorlatok 5.) http://boldogsagtervezes.hu/kisangyal-kepzes-fejleszd-tarsas-kapcsolataidat-boldogsag-gyakorlatok-5/

 

 

 

Add fel!...

...az ellenállásodat a körülményekkel szemben. Hidd el, elképesztően megnő a teherbírásod, javul a vérnyomásod, csökken a vércukor szinted, kevesebb nyugtató, szorongásoldó, antidepresszáns és/vagy alkohol :) kell majd. Ezek elég pozitív dolgok, nem? De. Már igazam van:).

És mi van akkor, ha a környezetedben van valaki, aki nem kedvel, és ezt esetleg állandó szekatúrával, szurkapiszkálódással folyton a tudtodra is adja. A vegzálást álcázhatja akár szakmai bírálatnak is, a "a legfőbb jó" érdekében. Ez is körülménynek tekinthető. Jó hírem van:Te döntesz. Ha alacsony az önértékelésed, akkor áldozatként tekintesz magadra, sőt hajlamos vagy magadévá tenni az általa Rólad alkotott képet. Ez a dolog sok szempontból necces. 

Sajnos ez a helyzet képes a mobbingolásig, a munkahelyi zaklatásig elfajulni, ami büntetendő. Kérdés: tehetsz-e bármit helyzet javulásáért? Sokszor már az is elegendő, ha eldöntöd, hogy saját kezedbe veszed sorsod irányítását. A belső erő sugárzik. Megtámogathatod magad néhány NLP-s módszerrel, lásd Klaus Birker - Barbara Schott könyvét: NLP - Belső erőforrásaink címmel. Sok olyan tippet tudnak adni, melyek magabiztosabbá tesznek.

Legközelebb a zsiráftáncról írok, ami olyan tudomány, amit iskolai szinten kellene oktatni.

yoda.jpg

 

Menekülés Zombilandből

Úgy érzed, elfogy minden erőd a nap végére? Laposakat pislogva ülsz a tévé előtt a fotelben, kezedben vagy melletted valami jó kis önsorsrontó vigasztalással? Ami ugyan ku.vára egészségtelen, szégyelled is magad érte, de annyira fáradt vagy, hogy mindegy. Majd holnap más lesz, addigra kipihened magad, akkor már  jobban leszel, de most szar, csak meghalni van erőd, de azt éppen nem akarsz, mert az is szar...így hát jöjjön valami, ami pillanatnyi enyhülést ad. Akinek meg nem tetszik, azt kufircolja meg a harapós ló. Vagy ő a lovat. 

Mi lenne, ha megengednéd magadnak, hogy fáradt és kimerült legyél? Mi lenne, ha nem akarnál a topon lenni, csak egyszerűen megpihenni? Mi lenne, ha bátran, magadat szeretve elfogadnád, hogy ez van.

Aztán ha lesz később picike időd, és éppen net közelben vagy, bekukkanthatnál erre az oldalra, amit én is éppen így találtam meg. Persze túl vagyok egy rakás önfejlesztő könyvön, tanfolyamon, persze néha elfogott olyan érzés, hogy "amit én erről nem tudok, az elfér egy kisebbfajta köpésen", de kellemesen meglepett a nagyon emberbaráti hang, az apró lépések technikája, az elfogadás és megértés. Arról nem is beszélve, hogy új ötletekre akadtam, amik a napi túlélést  segítik.

www.integralintezet.hu oldalon találsz egy csomó online tanfolyást, ami éppen belefér az " egy csésze erőleves a léleknek" kategóriába. Van ott az önbizalomnövelő röptréningtől elkezdve lehetőség arra is, hogy zombiból élővé táncoljuk magunkat. Ez tetszik. Azt hiszem, ez lesz a következő.

Neked melyik lesz az első? vagy már jártál feléjük? Milyen tapasztalataid vannak? Megosztanád velem?

menekules-a-netrol_screenshot_20130726114331_2_original.jpg

Célkitűzés? Azt meg minek? Ha meg mégis, akkor hogyan?


target-114935_150.jpg Ismerőseimmel arról beszélgettünk a múltkoriban, hogy van-e értelme a célok kitűzésének. Volt aki azt mondta, hogy azoknak kell ezt csinálni, akiknek az életéből hiányzik valami. Aki jól érzi magát a bőrében, annak ez fölösleges. Megemlítettem, hogy felmérések szerint a legsikeresebb embereknek voltak és vannak leírt céljaik. Válasz: nem kell törtetni.

Állítólag az emberiség három százaléka rendelkezik leírt célokkal. Én speciel roppant szívesen tartoznék ebbe a csoportba, főleg, mert elég sokáig lubickoltam a másikban (már amennyire a komfortzóna pocsolyájában való fetrengést lubickolásnak lehet nevezni, vagy a múlt fájdalmainak napi hordozását.)mygoals.jpg

Már az elhatározás, hogy márpedig célokat fogok kijelölni, az sem egyszerű. Komoly bátorságot és önbecsülést igényel, hiszen feltételezem magamról, hogy többet érek, bírok, tudok, merek és érek, mint ahol, ahogy vagyok.

Ha úgy gondolod, hogy segítségre lenne szükséged az első lépések megtételéhez, nagy szeretettel ajánlom Szűcs Tibi vadiúj és INGYENES célkitűző  online videotréningjét, melyhez kapsz egy saját tantermet, eszközöket, hogy online jegyzeteket készíthess a hallottakhoz-látottakhoz. ( Hogy ki az a Szűcs Tibi? Akinek a nevéhez fűződik a népszerű http://mindennapinlp.hu oldal.) Ha többet szeretnél tudni, katt a htt://onkepzovideok.hu ra!

Húzd ki a fejed a homokból!

Dr. Máté Gábor Kanadában élő magyar pszichiáter a szenvedélybetegségek egyik legismertebb szakértője Vancouverben, abban a nyugati parti városban, ahol az ország drogfüggőinek jelentős része él. Két évtizedet töltött a város keleti gettójában a legelesettebb heroin- és crackfogyasztók kezelésével, tapasztalatait gyűjtötte össze abban a könyvben, ami most magyarul is megjelenik "Sóvárgás démona" címmel. A beszélgetést a TASZ munkatársai készítették 2011 novemberében, Vancouverben, Kanadában. https://www.drogriporter.hu

 

Ezen kívül utalnék az https://ehesszellemek.blog.hu/ alábbi írására https://ehesszellemek.blog.hu/2011/02/19/mategaborkonyvek, mely komoly lépcső lehet annak megértéséhez, hogy a gyermekkori traumák milyen nagy mértékben felelősek a későbbi addikciókért és szomatikus betegségekért.

 

Átkeretezve

"Nagyon érdemes fejleszteni, izmosítani magunkban azt a képességünket, hogy kívülről és bizonyos távolságot teremtve rá tudjunk tekinteni életünk fájdalmas eseményeire. Ilyenkor szempontváltás történik, amit a pszichológia átkeretezésnek nevez. Amikor megtörtént veled az adott esemény, egy bizonyos helyzetben voltál, és annak megfelelően láttad a valóságot. Az átkeretezés során megpróbálsz más szemszögből rátekinteni. Mindenféle optikából megnézed a történteket, nemcsak a magad, de a szeretteid, környezeted nézőpontjából is. Azáltal, hogy elkezdesz mozogni a saját beszorult lelki helyzetedben, életbe lép a kaleidoszkópeffektus: ha csak egy pici részletet is elmozdítasz, a teljes kép megváltozik. Ez pedig óriási megkönnyebbülést hozhat magával, egy csodálatos feloldó folyamat első lépése lehet, amelynek keretében a beszorult, betokosodott lelki tartalmak utat találhatnak kifelé." Prof. Dr. Bagdy Emőke: Utak önmagunkhoz cherries-70810_1280.jpg

Démonok között

 Valakitől olvastam egy cikket a napjainkban tapasztalható vámpírdömpingről, s az illető azzal magyarázta a jelenséget, hogy a régiek az ördögök, démonok, boszorkányok, s egyebek alakjában magukon kívül  találták meg a gonoszt, s ott próbáltak vele megküzdeni, míg mára a  gonosz az emberen belülre került, s az egyéntől függ, hogy egyáltalán akar-e, képes-e uralkodni rajta.

Mit is csinál egy vámpír? Klasszikus esetben a sötétet keresi, vért szív az emberi áldozatokból  vagyis elveszi/ elszívja az életerőt, nem ismer mértéket. Ki dönti el, hogy valójában él-e? Él, mert cselekszik, gondolkodik, élelemre van szüksége. Társaságra csak és amennyiben az ő céljait szolgálják, az ő terveit  segítenek végrehajtani. Érzelmei vannak? Hááát…

Halott, mert csak a meghalás aktusa után tud vámpírrá változni egy ember…legalábbis a „vámpirológia legújabb kutatásai szerint”. Halott, mert nem dobog a szíve = nem tud szeretni, lelkesedni, építeni, létrehozni dolgokat. Az energiavámpírok sem tudják megoldani vagy feldolgozni a problémáikat.

Ezzel a képpel  szemben  jelennek meg a vegetáriánus vámpírok, akik csak vadállatok vérét isszák, más esetben embervért ugyan, de domesztikáltabb formában: kórházak vérbankjait  rabolják ki, és zacsiból szívják a nedűt. Tudnak szeretni, féltik egymást, a családot. Képesek a lemondásra. Ők, igaz nagy szenvedések árán, de megszelídítették magukban a démont.

Érdekes módon zombifronton ugyanez a helyzet. Egyik oldalon ott vannak a vérszomjas, húsra és agyvelőre éhes élőhalottak tömegei, a másikon az emberiség szikráját magában hordozó „lény”, akit az különböztet meg társaitól, hogy felvillannak benne az érzelmek maradványai...vagy éppen születőben vannak? Ki tudja?

És köztünk hány élőhalott szaladgál? Olyan, aki meghalt 27 évesen, de csak  96 évesen fogják majd temetni...

 

süti beállítások módosítása